Kovács József László -
életrajz - fényképek
Szül.:
Veszprém, 1953.08.01. - Oroszlán - Hivatásos zenész: ORI (1976)
gitár, banjo.
Zenei pályafutásom 1967-ben egy baleset miatt
kezdődött el. Ekkor Édesanyám elkövette azt a "hibát" hogy egy
elektromos gitárt vásárolt nekem, hogy otthon, biztonságos
körülmények között gyógyuljak fel. Az eltelt egy év alatt
szorgalmasan jártam gitárórákra és a Veszprémi Vegyipari
Technikum évei alatt a suli zenekarában ritmusgitároztam.
Figyelmemet a zenére összpontosítottam, így nagyon sok
konfliktusom volt a ta-nárokkal, ezért később Budapesten érett-ségiztem.
A suli zenekar után
megismerkedtem Goreczki Andrással és az akusztikus műfajjal és
költők verseit zenésítettük meg nagy sikerrel.
Elkezdődött valami új a
Goreczki -Kovács duóval, de 1975-ben Budapestre költözésünk után
elváltunk és rögtön a Motolla Folk Trióba kerültem. 2 évvel
később a Telefolk Trió, majd 1978-tól Littvay Imre felkérésére a
100 Folk Celsius együttes következett.
1995. májusáig, azaz több mint
17 évig tartott az együttzenélés. 4 aranylemez, 2 platina album,
1.000.000 eladott példány, kb. 5000 élő koncert. Szép számok
ezek.
A rendszerváltás a koncertező
zenekarokra is hatással volt. A lehetőségek beszűkültek, így
kénytelen voltam más utakat is kipróbálni. Régi kedves
zenésztársammal, P. Nagy Ferenccel szabadidőnkben elkészítettük
az "Oroszlánkaland" című
műsorunkat. 1994-ben lehetőségem nyílt arra, hogy kipróbáljam
magam a műfajon belül a technozenében, következett a Dallasz
(Szúr a pávatoll). 1996. augusztusától a BlackriderS együttes
vezetőjeként a banjot, a mandolint és a hegedűt nyúzom a
színpadon.
A későbbiekben P. Nagy
Ferenccel a gyerekek előtt is kipróbáltuk az Oroszlánkalandot,
mely komoly érdeklődést váltott ki. Ezen felbuzdulva állítottuk
össze a "Válogatás a legszebb gyermekdalokból" című produkciót,
mellyel nagy sikerrel járjuk az országot.