P. Nagy Ferenc - életrajz - fényképek
Szül.:
Debrecen, 1952.07.20. - Rák - OSZK, ORI 1976. - gitár, ének.
Zenei pályafutásomat gyermek-koromban zongorával kezdtem, de 15
évesen a gitár is komolyan kezdett érdekelni. Olyannyira, hogy gimis koromban már klubunk is volt, sokan jártak le a suliból. A
katonaság alatt bekerültem a Központi Zenekarba, mint
szóló-gitáros. Sokat jártuk az országot, amatőr zenei
fesztiválokon, irodalmi vetélkedőkön arany és ezüst érmeket
szereztünk. Leszerelésem után felvételt nyertem Debrecenbe,
Népművelés és Könyvtár szakra. A főiskolát nem fejeztem be, mert
a zene mindig elszólított a tanulmányaimtól.
Voltam minden, amit szabadon
lehetett tenni: művelődési házban igazgató helyettes, takarító,
TSZ melléküzem-ágban ellenőr stb., minden, ahol moz-gási
lehetőségem volt. Az elmúlt 30 évben már ennyi kötöttség sem fér
a lelkembe. Ez meg is látszik. Azok közé az utolsó "hippik" közé
tartozom, akik az összes egzisztenciális veszély ellenére
vállalják a szabad, kötetlen életet, az állandó mozgást.
Nyitott voltam sok hangszerre,
megtanultam zongorázni, gitározni, furulyázni és trombitálni,
dobolok is egy kicsit. Már a zenekarokat sem váltogatom olyan
sűrűn, mint régen. A következő együttesekben játszottam: DÓM,
ORIGINÁL, URÁNIA, NON STOP, SYCONOR, VIKING, BAND OF MEMORY,
DINNYÉS JÓZSEF daltulajdonossal, TOLCSVAY TRIÓ, MUSTANG.
A gyermekdalokhoz való kötődés
a Tolcsvay Trióval kezdődött. 13 éven keresztül jártuk az
ország - világot nagy sikerrel, köszönhető ez Tolcsvay Bélának is,
mivel kitűnő előadó, bár ma már külön utakon járunk.
Nagy költségigényű
zenekarainkkal nem juthattunk el szerényebb lehetőségekkel
rendelkező helyekre, ezért elgondolkodtam, hogyan tovább.
Régi elképzelésemet sikerült
megvalósítanom barátommal Kovács József Lászlóval, amikor saját
műsorunkat elkészítettük, így ketten könnyebben eljuthatunk az
ország legeldugottabb helyeire is.
Párosunk nagyon jó választás
volt, sikert sikerre halmoz.